Barcelonában sok „egyszerű” helyet megfertőzött egyfajta perfekcionista szemlélet, a katalán és baszk csúcsgasztronómia újítási-tökéletesítési láza. Ennek egyik oka az, hogy egész Spanyolországban elkezdtek szétrajzani a fiatal szakácsok, akik már leszolgáltak néhány évet egyik vagy másik csúcskonyhagályán. A helyzet ismerői azt mondják, a trend folytatódni fog, Barcelona sokat ígérő helyszín...
A Feinschmecker magazin 2010 augusztusi száma listát közöl arról, szerinte melyik az öt legjobb tapas bár Barcelonában.
A nem túl tágas tapas bárt a huszonéves Toni Simoes nyitotta, aki korábban a Santi Santamaría háromcsillagos konyháján dolgozott. Santamaría meggyőződéses klasszikus-konzervatív, Toni Simoes pedig a klasszikus alapokból kiindulva érdekes egyensúlyt teremtett, melyet az avantgárd is megérintett. A desszertek tervezésébe bevonta Oriol Balaguert, a legújabb kori cukrászat egyik meghatározó alakját is.
A Taverna del Clínic cső alakú hely: hosszú pult mentén magas széken ül és étkezik az ember, ha a teraszon nem kap helyet.
A sör a háznál készül, a plafonról iberico sonkák lógnak, a borlap reprezentatív, a sajtkínálat igen érdekes.
A pulton nagyon (nagyon) jó szűretlen olívaolaj áll: zöld a színe, az illata pedig olyan, mint a frissen kaszált mező - mintha kimondottan a katalán paradicsomos pirítóshoz (pa amb tomàquet) készítették volna. Mindez már önmagában elég lenne a boldogsághoz, de a taverna ennél jóval többet is kínál.
Tapas menü 2009 nyarán
A ház szezonális gazpachója cseresznyéből és paradicsomból készül. Ez Katalóniában nem számít különcségnek: a paradicsomot (amint a sült pirospaprikát is) gyakran kombinálják málnával, cseresznyével, meggyel. Mindegyikhez szép kontrasztos betét a tányéron megjelenő sós-markáns szardella, a friss kecskesajt, a kissé pirított pisztácia, a néhány csepp gyümölcsös olívaolaj és a zöldfűszerolaj.
A modernizált patatas bravas (eredetileg: sült krumplidarabok aiolival és fűszeres paradicsommártással) a tavernában töltött burgonya formájában jelenik meg. Mindegyik belül kifaragott burgonyahenger íze gesztenyés-lágy, bennük eltérő töltelék, felül zöldfűszerek, paprikapehellyel.
Serpenyőben készült a libamáj: belül krémes-szaftos, kívül pirult, az alapanyag jó minőség (nem eres). Hozzá egy erősen koncentrált Pedro Ximenez mártást adnak. (A PX egy egyedi eljárással készülő, édes sherry, mély diós-mézes ízzel, Katalóniában gyakran készül belőle mártás - libamájhoz is...)
A Clínicben az olasz és a japán konyha interpretációi is megjelennek
A főtt-pirított rigatoni füstös, lapon sült friss bébiszépiával társul. Hozzá érett-intenzív paradicsomkonkásszé, snidling-petrezselyem, és egy (az elején kóstoltnál jóval) érettebb ízű, aranyszínű olívaolaj.
Yaki soba: vokban pirított étel tenger gyümölcseivel, ropogós zöldségekkel, sobatésztával – édeskés-szójás, szezámolajas környezetben, sok snidlinggel és szezámmaggal.
Kiváló a marhafarok (rabe de torro) burgonyapürével, vörösbormártással, továbbá az alacsony hőmérsékleten készült, szaftos kecskelapocka sült paprikával (padrão), újhagymával, héjában sült, majd pirított parázskrumplival.... A mártás - egy könnyű és vékony állagú, de intenzív ízű pecsenyelé - külön csészében érkezik.
A Balaguer desszertek olyan népszerűek, hogy gyakran kifogynak. A teszt napján csak a „truffle-kompozíció” volt kapható. E desszertek hiányát azonban ellensúlyozta a ház tarte tatinje a vékony roppanós tésztával és a zselés, intenzíven karamellizált, szaftos almával – olyan minőségben, ami egyálaltalán nem mindennapos, Franciaországban sem: az almát igen lassan szikkasztották, krémes karamell íz járja át, a tészta vékony és pirult. Mellette kecsketej-panna cotta.
Cerveseria Catalana
A „sörözőnek” nevezett hely valójában egy sokoldalú „népétkezde”, magyar szemmel igencsak irigylésre méltó teljesítménnyel.
Fehér egyenruhában jó vágású, természetesen kedves és odafigyelő személyzet (nem kis részben délkelet-ázsiai), közben óránként padló- és pultmosás.
Tapasok állandó és szezonális kínálatban. A pultokra folyamatosan érkeznek a friss tálak és tányérok, napszakonként alaposan kicserélődik a kínálat.
A jobboldali pultnál hideg tapas – úgymint: tőkehal-krémmel töltött sült paprika, majonézes és más saláták sora, rakott zöldségek és tészták, különféle szendvicsek és tortillák.
A baloldali pult teljesen más: itt frissen sültek készülnek vaslapon és fritőzben, nyárson és másképp: halak, tintahalak, polipok, rákok, húsos és zöldséges nyársak – zónaadagban.
Például lapon szaftosra sült rákok nyárson, hozzá kacsamájas szendvics, az elmaradhatatlan sült zöldpaprikával, néhány kristányi sóval.
A cerveseria hátsó része étteremszerű, itt rendes nagy asztalok vannak, a polcon borosüvegek (érdekes könyvtárhangulat). Meglehetősen fiatal átlagkorú közönség látogatja, sok a nagy társaság és a több generációs család is.
A hófehér vastag tőkehalat hagymalekvárral és konfitált paradicsommal tálaláják, különféle panírozott és nyárson sült tintahalas és krokettes kompozíciók mellett....
...a rózsaszín belsejű minihamburgert pedig házi készítésű zsömlében adják, házi hagymalekvárral és ketchuppal.
Különösen friss-szaftos a szépia, melyhez meghatóan friss és ropogós a gondosan zsírmentesre szárított szalmakrumpli. Szintén szalmaburgonyával adják a húsnyársat sült paradicsommal . (Ahol a nyárson sült húst sütés után még pecsenyelében megforgatták.)
Bar Mut
A Bar Mut nincs messze innen, de teljesen más - sokkal családiasabb. Már csak azért is, mert kicsi. Helyfoglalás ajánlott. Masszív bútorok, részben nyitott konyha.
A fali polcokon régimódi szódásüvegek. A mosdó felé ereszkedő lépcsőlejáraton végig sajtóméltatásokat olvashatunk a falon a tulajdonos és Ferran Adrià közös fotóival. A lokál rendkívül népszerű, sok a törzsvendég a közvetlen környékről is.
Már délután kirakják a foglalt táblát az asztalokra, de ez a csak a vacsoraidőre vonatkozik: a betérő vendég délután még le tud ülni, akár zongorázhat is, mert a pianínó is csak estére foglalt.
A bár kínálatában feltűnnek rendkívüli alapanyagok is - rendkívüli árakon: cantabriai kézműves sózott-érlelt szardellák...,
... különleges iberico sonka hajszálvékonyra szelve, és rostlapon (planchán) sült AOC vörös rák. A látványsütőlapon készülő szaftos friss rák hátránya az, hogy teljesen elveszi az ember kedvét még a kimondottan jó minőségű mélyhűtött rákféléktől is, melyeket korábban ehetőnek, sőt, élvezhetőnek tartott.
Kevésbé ajánlható viszont az arroz c/ cigalas (spanyol rizottó rákkal): a rizs túlkészült és túl paradicsomos, benne sok a kommersz minőségű apró koktélrák, és nem igazán meggyőző a szkámpi sem.
Mindenki sokkal jobban jár a ház krémes, jól fűszerezett véres hurkájával (melyben hol tokaszalonna darabok, hol fenyőmagok vannak), vagy a vastag húsú, füstös-édes sült paprikával.
Fejenként tíz euróért is jól lehet lakni, de minden további nélkül ott lehet hagyni 50-70 eurót is (ital nélkül értve).
Az 1974-es születésű fiatalember már a memoárjait írja. Életpályája még nem hosszú, de annál eseménydúsabb: a világon kevés szakács került olyan fiatalon és olyan gyorsan az élvonalba, mint ő. Közben csodával határos módon kapott új életet, amikor kigyógyult a reménytelennek hitt rákbetegségből.
Grant Achatz Chicagóban vezeti Alinea nevű éttermét, melyben a vendég arról dönt, tizenkét vagy huszonnyolc fogásos menüt rendel.
Manapság ezt a vonalat követi kis fogásos, igen tudatosan megtervezett hosszú ételsoraival, mely sorban sok az átvezető fogás, a könnyítő, szájtisztító falat.
Amikor például sóstól az édesebb íztartományok felé veszi az irányt (vagy megfordítva), akkor olyan apró fogást szolgál fel, mely átvezet, vagy ahogy ő mondja: „híd”. Ez mindig egyszerre tartalmaz markánsan sós és édes elemeket, melyek a szájban keverednek. Jó példa erre a kókuszgolyó kaviárral vagy a karamellás baconszalonna.
Étlapja funkcionális-informatív: az étel mindig a fő hozzávaló nevét viesli. Utána (mintegy alcímként) két-három további hozzávaló szerepel. Egyik ételének neve például „Gesztenye”. Alcím: „Birs, csokoládé, sült burgonya”.
A chicagói Alinea a salzburgban
Rendkívül munkaigényes tányérokról van szó. A konyhán huszonöt szakács folytat precíziós munkát, mely egyben csapatjáték is.
(Alinea étterem, fotó: David Ditzler, Red Bull Photofiles)
Folytonos a szemkontaktus, figyelni kell egymás mozdulatait, mint egy jól működő kosárlabdacsapatban. Hasonlíthatjuk a váltófutáshoz is, a lényeg az, hogy a csapatnak minden este győznie kell. Amint hogy a vendégnek is. Egy menü végigkóstolása élmény és intellektuális kihívás.
A salzburgi Ikarus vendégszakácsaként Grant Achatz tizennégy fogást tálalt a menüben: hat nagyobb és nyolc kisebb ( átvezető, vagy tisztító, frissítő) tányért.
Az étlapon egyébként kisebb és nagyobb körök jelölik (o) (O) a fogás fajsúlyosságát, méretét. A körök egy függőleges vonaltól jobbra vagy balra helyezkednek el: minél inkább jobbra tolódik a karika, annál édesebb az összhatás, minél inkább balra, annál fűszeresebb-sósabb.
Salzburgi menü 2009 novemberében (a teljesség igénye nélkül)
A kókuszgolyó száraz-hideg érzetű, omlós állagú, íze édeskés. A tetején a kaviár sós, roppanós, kocsonyás. A kísérőszirup kesernyés-karamellás. A levegőhab (aire) savanyú-édes ananász ízt ad hozzá.
Bonyolultnak hangzik, valójában a köszöntő falat négy alapíz árnyalatait sorakoztatja fel, változatos textúrákban. A golyóhoz a frissen préselt kókuszlét szifonba töltik, habpatronnal készítik el. A habot kis zacskóba nyomják, gömbre formázzák, így mártják folyékony nitrogénbe.
„FORRÓ BURGONYA – hideg burgonya, fekete szarvasgomba, vaj” (o)
A csészében hűvös krumplileves szarvasgombás felhanggal. Betétként meleg sült krumpli, tűre tűzve, egy szelet szarvasgombával. A betét csak akkor esik bele a levesbe, mikor a vendég kihúzza a tűt, s azonnal fogyasztja az ételt. A betét így nem ázik el, s a két összetevő hőmérséklete is jól megkülönböztethető. Igencsak klasszikus összefüggés feldolgozása.
A levest szarvasgombalé és néhány csepp fehér szarvasgombaolaj ízesíti. Az egész leves egyébként mindössze két korty. Grant Achatz a kereskedelemben kapható szarvasgombából készülő lé (juice) minőségével nem elégedett, ezért az Alineában kidolgozott egy eljárást: a konyhán kuktafazékban készül a koncentrált kivonat. Ami az olajat illeti, ez ugyan mesterséges aroma, de itt nem válik tolakodóvá, csupán igen visszafogottan erősíti a szarvasgomba-érzetet.
A koncepció alapja a héjában sült krumpli és a gesztenye barátsága, amit fontos mellékszereplőkkel (részben sztárepizodistákkal) jelenít meg. A különféle krémes, zselés, roppanós, pudingos, habos alkotóelemek hosszú, hengeres üvegpohárban érkeznek, egymásra rétegezve: szerecsendiós gesztenyepüré, sült burgonyából készült fagylalt, csokoládékocka, gesztenyés, barnított vajas sós morzsa, borban posírozott birs, ugyanebből a posírozóléből krémes levegőhab, ecetoporos burgonyacsipsz. Mindennek kevés füst ad érdekes felhangot.
Az asztalnál minderről lehúzzák az üveghengert, s a különböző állagú rétegek lassan szétterülnek a tányéron, a sós-édes- savanykás fogás hozzávalói különböző összefüggésekben kostólhatók.
Vannak rokoni összefüggések (krumpli és gesztenye) és kontrasztok (a fanyar birs és a fekete olvadós csokoládé szép harmóniája) melyek azonnal szembe tűnnek. A fogás annyira sokrétű, hogy többszöri kóstolással, soká lehetne tűnődni rajta, mint a Mona Lisa mosolyán. Az egyik legfajsúlyosabb, igen egyéni tányér.
„TENGERI SÜLLŐ – kamilla, kagyló, édeskömény”(O)
A három fő alkotóelem: szaftosra készült hal, kagylókrémlevesből dermesztett puding, s végül egy lágy, gyümölcsös ízű édesköménypüré.
Erre borul a „mártás”, ami jelen esetben egy sárga zselészőnyeg, kamillateából kocsonyásítva. Citrom, méz, sáfrány, borecet ízesíti. A mártás harapható, de rögtön elolvad az ember szájában. Kiegészítő még a tányéron a sáfrányos pattogatott tápióka, a cukros-sós lében főtt („dióssá” átlényegült) glaszírozott fokhagymagerezd, a vékonyra gyalult nyers édeskömény és a ropogós rákcsipsz.
„LIBAMÁJ – jégcsapretek, sizó, juzu”(o)
Átvezető fogás: tenyérbe fogható kicsiny gömbcsészére fektetve, villán érkezik egy „libamájszendvics”: két szelet libamáj közt „kimcsiöntetes” reteksaláta. Erre a falatnyi salátás libamájra kell ráinni a csészéből a sizóval fűszerezett zellerkrémlevest. A sizó markáns ízű fűszernövény, a zellerrel való párosítása „ül”. (Libamájfotó: Helge Kirchberger)
A kimcsiöntet hozzávalói
cukor, rizsecet, halszósz, szezámolaj, szójaszósz, gyömbér, thai csili, víz
A hozzávalókat felforralják, egy percig turmixolják, majd keményítőliszt (xantán) hozzáadásával további egy percig turmixolják. A végeredmény egyfajta „kolloid dresszing”, mely egyenletesen bevonja a vékony csíkra vágott jégcsapretket.
„HOMÁR – pattogatott kukorica, mangó, curry”(O)
Újabb csúcspont: az alig átmelegített, natúr-szaftos homárhúst homárlével készült sárga currypuding, mangózselé, bébikukorica és ropogós cheddar sajt chips egészíti ki. A „mártás”: pattogatott kukoricából készült lágy zselé – hasonló, mint a halhoz adott sáfrányos szőnyeg, de annál krémesebb . (Ez a tányér is állandóan változik: Chicagóban nemrégiben még golgotagyümölccsel készült a mártás, tamarillo gyümölcsből a zselé.)
„SZARVASGOMBA – explózió, szarvasgomba, római saláta, parmezán (o)
Klasszikus falat az Alineában. (A konyhafőnök már többször le akarta venni az étlapról, de a közönség tiltakozott.) Az „explózió” (= robbanás) nem más, mint derelyébe töltött szarvasgombalé szarvasgombaolajjal keverve. Egy szelet szarvasgombával és egy szilánk parmezánnal a tetején ez megtestesült „one bite”, az "egy harapás" kategóriája.
A tányér rendkívül puritán: hús krumplival. Ahol a hús nem más, mint wagyu marha rózsaszínre sütve.
A garnírung is kiemelkedő a maga nemében: krumplipüré csipszpanírban.
Ehhez alaposan megsült burgonyát hámozatlanul összetörnek, leöntik forró tejszínnel. Felforralják, negyvenöt percig 50ºC-on állni hagyják, leszűrik. Ezt a levet keverik azután össze áttört, ezúttal már hámozott főtt burgonyával, thermomixben. Zselésítőanyaggal sűrítik (yota, zselatin, xantán), majd piramis formában hagyják megdermedni. Végül durvára tört ecetporral kevert burgonyacsipszbe hempergetik, így frittírozzák.
A „mártás” valójában por.
Dehidratált formában érkezik, olyan, mint egyfajta házilag gyártott ételízesítő. Összetevői közt olyanokat találunk, mint: szárított szardella-paprika-paradicsom, porított Worcester-szósz, fűszerek, fűszernövények. Mindez összességében egy természetes ízfokozó-ízerősítő keverék, de a mártást nem helyettesíti, funkcióját vesztett absztrakciónak tűnik. (Ugyanezt a tányért, az Alineában nemrégiben klasszikus 19. századi mártással – szardellás borjúfonddal – tálalták.)
Az Ikarusban egyébként fokhagymás-kakukkfüves illatfelhőt is tálalnak hozzá áramvonalas gőzölögtető edényben. Mivel az illat nem érvényesül túlzottan, így némileg teátrális elemnek tűnik.
Kézzel kell fogyasztani: a szárított bacont vékony tejkaramellaréteg vonja be, s az egészet zöldalmacsíkokkal tekerték körbe. Markáns sós és édes íz: a várható irányváltást jelzi.
„ALMA - torma, zeller”(o)
Ez is csupán egy falat: a pohárban zelleres tormás almaravioli, mely egyszerre csusszan le az ember szájában.
„KÖRTE – hagyma, fehér cheddar, narancsillatú párna” (o)
Kicsiny és könnyű sajtfogás, klasszikus körte-sajt összefüggés. Középen körteszorbet, hozzá cheddar sajtból mártás (forró tej és reszelt sajt keveréke) és eukaliptuszpuding.
A mellé tűzött átlátszó, ropogós tuile borsos-édes, mindezt olajbogyóból és hagymából készült koncentrált lekvár kíséri.
Kispárnán tálalják, mely párnából folyamatosan narancsillat száll fel. (A fogás narancsillat nélkül is nagyon jó.)
„CSOKOLÁDÉ – áfonya, dohány, juhar”(O)
Az utolsó nehézsúlyú tányér egy desszert: fagyasztott édes-sós csokoládémousse.
Mellette hangsúlyos a dió, szárított omlós tészta és ropogós édes-sós dióolaj formájában. Megjelenik még egy „szférikus” juharerőleves (roppanós zseléburokban folyékony belső) és egy áfonyazselé.
A zseléhez először készül egy „likőr”, vagyis: borecetes, szirupos portói borban friss és szárított áfonyát főznek be. Ebből készül azután agar-agarral és zselatinnal a zselé. És utolsó elemként ott a dohánykrém, mely szivarral aromatizált tejszínből készül.
„ÉDESBURGONYA (o) Bourbon, fahéj”
Ez, ha úgy tetszik, a levezető desszert: tempurában sült édesburgonyapüré parázsló fahéjnyárson. Az édes ízt a füstben felszálló tiszta fahéjaroma egészíti ki. Ez a végszó.
A Salzburgi Achatz-menü étlapja (a kis o kisebb, a nagy O nagyobb tányért jelöl)
PISZTRÁNGKAVIÁR – kókusz, édesgyökér, ananász (o)
FORRÓ BURGONYA – hideg burgonya, fekete szarvasgomba, vaj (o)
Grant Achatz azon igen kevés (talán tucatnyi) szakácsok egyike a világon, akik szuverén módon kezelik az avantgárd technológiákat. Úgy, hogy a tányérok inkább klasszikusnak hatnak - talán a mindig jelen lévő harmónia miatt.
Mivel a részletek és összefüggések tudatos elemzése erős odafigyelést igényel, egy Achatz-menü elfogyasztása lehet komoly feladat is. Ugyanakkor minden további nélkül élvezhető azok számára is, akik a mélyebb megértés igénye nélkül kóstolják (feltéve, hogy nem táplálnak magukban csökönyös előítéleteket).
Az Achatz-menük nem véglegesek , folyamatosan változnak, alakulnak, természetes állapotuk a „kísérleti” állapot. (A szakács nemrégiben kiadott vaskos könyvében alig-alig lelhető fel egy-egy recept a Salzburgba hozott ételek közül.)
(Alinea étterem, fotó: David Ditzler, Red Bull Photofiles)
Grant Achatz könyve (Alinea) kötelező olvasmány mindazoknak, akiket érdekel, hogyan épülhet fel klasszikus alapokra egy avantgárd konyha. Igen hasznos azonban azoknak is, akik a mainstream-konyha hívei, mivel sok klasszikus technológia is megtalálható benne – finomított formában. A kísérletezést deklarált feladatának tekinti, ami mégsem jelent ziláltságot vagy „félkészséget” - épp azért, mert az alapok szilárdak.
„A vendégek nagy elvárásokkal érkeznek hozzánk – írja Grant Achatz –, de mi is sokat várunk el tőlük. Azt, hogy bízzanak bennünk, hagyják magukat mintegy kézen fogva végigvezetni az estén. Azt kérjük tőlük, hagyják a ruhatárban az előítéleteket, a megszokásokat, engedjék szabadon a fantáziájukat, legyenek nyitottak olyan dolgokra, amit eddig nem kóstoltak.”
A vendégszakács az Ikarus tímjével: Martin Klein, Eckart Witzigmann, Grant Achatz, Roland Trettl, Ondrej Kovar. Fotó: Helge Kirchberger, Red Bull Photofiles
Meglepően rövid idő alatt bámulatos karriert futott be, időközben még praktikus jelképpé is kinőtte magát. Hazai szekták sokat vitatkoznak rajta, mitől lecsó a lecsó. Pedig a lényeget érintő kérdések száma csekély: alapanyagminőség, vágás, arányok, technológia.
Igen fontosak az arányok, s az sem mindegy, hogyan daraboljuk: a hosszában vágott paprika és hagyma jobban megőrzi tartását. Az elkészítési idő és mód szezonálisan és a zöldségfajták függvényében is változhat. Minden egyéb válfaj, egyéniség kérdése, elvégre "lecsó az, amit készítője annak szán" (Váncsa István).
Van, aki kimondottan vastag húsú paprikát szeret sokáig készíteni, mondván, hogy a paprika így adja ki az ízét. Ezt persze le kell hámozni. Mások a vékonyabb húsú paprikát szeretik, mely hamarabb elkészül. Megint mások arra esküsznek, hogy a paprikát napokig kell szikkasztani a konyhán, hogy ne pöndörödjön a héja. Így vagy úgy, fontos, hogy a paprika húsa semmi esetre se váljon kásássá a fövésnél.
Múlt lecsói
Évtizedeken át ékített indigós étlapokat a magyaros szűzérme, ami leggyakrabban konzervlecsós karajszeletet takart. Ennek magyarossága legalábbis elgondolkodtató.
Tény mindenesetre, hogy a lecsó számos magyar vagy annak szánt ételbe betelepült. Ilyen például a jobb sorsra érdemes „ráczhal”. És ilyen a kádárbarokkos (kevésbé jobb sorsra érdemes) Budapest bélszín (= bélszín, lecsó, csirkemáj, zöldborsó, csiperkegomba). És ilyen a szegény Csáky Sándorról elnevezett lecsós rántottával töltött rostélyos is.
Etimológusok szerint az étel (pontosabban a neve) a 20. sz. harmincas évei táján keletkezhetett: 1931-ben két forrás is említi egyszerre. Ekkor közli az Új Idők Receptkönyve a „lecsó télire” receptjét, a Magyar Szakács című lap pedig bácskai lecsót és bácskai lecsósrizst ismertet. (Lásd: Tóth Szilárd, Magyar Nyelv 2003: 474–7)
A hagyományosnak nevezett magyar konyha címerfogása tehát testvérek közt is legfeljebb nyolcvanéves, és vélhetően a (szintén sokarcú) dzsuvecs rokona, de legalább is jó ismerőse. A dzsuvecs tulajdonképpen lecsós rizs, amibe a fő hozzávalókon kívül gyakran kerül padlizsán, zöldbab, vagy zöldborsó. Cserépedényben, rétegekben rakják le, gyakori szereplő a hús is - ilyenkor hasonlít arra, amit mi bácskai rizseshúsnak nevezünk.
Maga a lecsó kifejezés származhat a „lecs” szóból (valaha szétfőtt zöldséget jelentett), de vannak, akik a „locsog” igéből, pontosabban annak magas hangrendű „lecseg” változatából eredeztetik. Ha így van, akkor nyilván egyfajta állagutánzó szóval állunk szemben.
Egy ifjú felvidéki lecsóbarát viszont azt mondja: kis korában magától értetődőnek tartotta, hogy a lecsó szláv eredetű, hisz pontosan úgy cseng, mint a „selicso” (všeličo = sok minden, mindenféle).
Így vagy úgy, Fehér Béla is Lecsó címmel adta ki egyik nagy sikerű kötetét, melyben a hungarikumlét élőképei villannak fel mindig újra változó színeken, Az ember tragédiájának aktualizált remake-jeként.
Hagyma, paprika, paradicsom
Ilyen alapanyagokból sok étel készül világszerte, a lecsórokonság népes. Kísértetiesen hasonló például az olasz peperonata – a különbség annyi, hogy olívaolajjal vagy (északi régiókban) vaj és olívaolaj keverékével készül.
A baszk piperade gyakorlatilag megegyezik a tojásos lecsóval, a különbség itt is az olívaolaj. Távolibb, de még mindig rokon a provence-i ratatouille, ahol a főszereplő a padlizsán, s ott van mellette a paprika, a cukkíni, a paradicsom, a fokhagyma. Rokon a katalán samfaina és escalivada, a szicíliai caponata is.
Családban marad számos salátaféle a Maghrebből is. Ezeket grillezett vagy faszénparázsban füstösre készült zöldségekből állítják össze. Ilyen a tunéziai mechouia, amit tálalnak mozsárban durvára zúzva is, langyosan vagy melegen, magára vagy tajine-hoz.
Érdekes felhangot ad persze bizonyos „arab lecsóknak” a hozzáadott római kömény, koriandermag vagy a sóban eltett citrom héja. (Mint ahogy Magyarországon is akad szekta, mely elengedhetetlennek tartja a köménymagot és a fűszerpaprikát.)
Mondhatnánk, hogy a lecsót a füstölt íz (szalonna, kolbász) teszi sajátossá, de ez sem biztos. Mert készül lecsó Magyarországon szalonna vagy kolbász nélkül, sőt, olívaolajjal is. Vannak, akik nagyon kevés paradicsommal „fehérlecsót” főznek, esetleg paradicsompaprikával piros gogosárit. Nem beszélve a tökös és zöldbabos változatokról.
A lecsó név megint szép lesz
Mostanság egyre több éttermi konyhán jelennek meg egyéni változatok.
Bíró Lajos (Bock Bisztró) egyszerű, házias megoldást alkalmaz, módszere emlékeztet az „őslecsó”, a dzsuvecs készítésére: rétegeben rakja le a zöldségeket, a különbség az, hogy míg a dzsuvecs sütőben készül, ő nyeles edényben készíti, a tűzhely lángján.
Olívaolajon kis kockára vágott füstölt kolbászt pirítunk, erre adjuk a hosszában negyedelt, magtalanított, majd keresztben félbevágott paprikát, a hosszában (gerezdek mentén, cikk formában) vágott hagymát, a vékony szeletre vágott fokhagymát, kevés fűszerpaprikát, sót-borsot.
A végén adjuk hozzá a cikkekkre vágott hámozott paradicsomot. Arány: egy rész paradicsom, két rész hagyma, négy rész paprika. Idő: tíz perc fedő alatt, öt perc fedő nélkül, közepes lángon.
Mások szívesen alkalmazzák az „összeállított” lecsót.
Ez azt jelenti, hogy a hozzávalók külön készülnek el. A vastag húsú paprika sütőben, lángon vagy grillen, majd meghámozzák. A hagymát konfitálják vagy pirítják. A paradicsom sütőben szikkad-koncentrálódik: ebből intenzív ízű lé, püré is készülhet, vagy darabosan kerül a lecsóba.
Erre a módszerre példa Várvizi Péter (oktató, a szemesi Kistücsök és a pécsi Enoteca-Corso tanácsadója) lecsója a ráczpontyhoz.
Raczponty Varvizi DA8U1517.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum. (Fotó: Bakcsy Árpád)
A paradicsom tepsiben szikkad 50ºC fok körüli hőfokon (ilyenkor koncentrálódik, ugyanakkor megőrzi friss gyümölcsösségét, nem lesz savas, nem lesz főtt íze).
Külön készül másik tepsin a hagyma és a paprika (kevés sóval, borssal, fokhagymával, olívalolajjal ízesítve) - 140 ºC-os sütőben, 60-80 percig. E külön készült elemeket kell végül – hámozás után – röviden összemelegíteni.
Variációs lehetőség: felmelegített tejszínbe füstölt húst vagy szalonnabőrt, vagy akár füstölt halat áztatunk („infuzionáljuk”), majd a füstös ízű tejszínt hozzáadjuk a tejfölhöz, így készítjük el a habot.
Széll Tamás (Onyx) süllőtányérján érdekes színesítő elemként jelenik meg egy kevés intenzív-sűrű lecsó.
(Fotó: Bakcsy Árpád)
A halhoz a fő garnírung a rizlingmártásos tökfőzelék, mellette kontrasztos kiegészítő a lecsó. A készítés elve hasonló: a hozzávalók a fentinél kicsit magasabb hőmérsékleten és hosszabb ideig készülnek, külön pirul a salottahagyma is, majd szintén tálalás előtt keverik-sűrítik össze őket, viszonylag kis darabra vágva.
A "lecsó” receptje
10 érett paradicsom
10 zöldpaprika (vagy 5 db zöld és piros kaliforniai)
3 fej salottahagyma
100 ml gyümölcsös ízű olívaolaj
10 gr fűszerpaprika
30 gr cukor
só
A paradicsomok csumáját eltávolítjuk, lobogó forró vízben 5-10 másodpercig forrázzuk, azonnal jeges vízbe mártjuk. A héját lehúzzuk, a paradicsomokat félbevágjuk, tálba tesszük.
Megszórjuk kevés sóval és cukorral, kevés olívaolajat adunk rá, összekeverjük. Magházzal felfelé tepsire rendezzük, 60°C-os sütőben aszaljuk, míg a paradicsom kb. felére nem zsugorodik. (Ez paradicsomtól függően 3-5 óra.) Ha elkészült, 1x1cm-es kockákra vágjuk.
A paprikát 200°C-ra előmelegített sütőbe tesszük 10 percre, míg héja kis pirult színt nem kap. A vastagabb húsú kaliforniai paprikánál ez eltarthat 15-17 percig. (Jó megoldás, ha sütés helyett a paprikát fogóval nyílt láng fölé tartjuk, így pörzsöljük meg.)
A sült paprikát fóliával vagy nedves ruhával letakarjuk, 30 percig pihentetjük. Ezután a magházat, eret, héjat gondosan eltávolítjuk. A megtisztított paprikahúst serpenyőben vagy szalamanderben újra megpirítjuk, majd 1x1cm-es kockákra vágjuk.
Kevés olívaolajon, nagyon kis lángon a finomra vágott salottát zsemleszínűre pirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott paprikát-paradicsomot, fűszerpaprikát, ha szükséges, sózzuk. Serpenyőben 1-2 perc alatt összeforgatjuk.
Megjegyzés:
Ha nem kívánjuk azonnal felhasználni a paprikát vagy paradicsomot, kihűlés után a zöldségeket egészben hagyjuk. Zárható üvegben szőlőmag-, vagy olívaolajjal felöntve hűtőbe tesszük. Egy hétig eláll.
Erősebben eltérő verzió Huszár Krisztiáné (Mák Bisztró).
A marha, borjú, és csirke nyers és lepirított húsrészeiből készülő pecsenyelében csicseriborsó is fő (keményítőt ad hozzá), viszonylag kevés zöldséggel. A végeredmény tiszta-pirult húsíz: nem hordozza a régi barnamártások túlterhelt „barnamatyis”, erősen gyökérzöldséges, enyves ízét.
Ebbe a pecsenyelébe kerül a szárazon pirított hagyma, az egészben szikkasztott hámozott paradicsom, a sült paprika. Ez egy ideig együtt forr lobogva, majd tálalás elől további konfitált paradicsommal és frissen megzúzott zöldpaprikával frissítik az ízét.
Huszar Krisztian lecso DA8U9431.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum. (Fotó: Bakcsy Árpád)
Ezt az „alaplecsómártást” leszűrik (a zöldségeket kinyomodják, de nem passzírozzák át), és ebbe kerül végül az egészben konfitált datolyaparadicsom, a kockára vágott sült és a grillezett vagy lapon sült paprika.
Mogyorósi Gábor bácskai rizses húst készít konfitált bárány-nyakkal.
Ez gyakorlatilag egy rizottó a lecsó hozzávalóival (néhanapján árpagyöngyből készül). Ehhez a rizottó először kilenc percig készül. Ekkor tepsire kiterítik száradni, tálaláskor fejezik be.
A befejező műveletben alaplével és fehérparadicsomlével öntik fel, fokhagymapürével ízesítik, legutoljára keverik bele az előre elkészített konfitált paradicsomot, sült paprikát, hagymát. A tányéron még petrezselyem- vagy snidlingolajjal kerül rá.
Egy új szakácsnemzedék elindult azon az úton, amit úgy hívnak, hagyomány és evolúció.
Mangalica fekvő_7267 kicsi.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum.
Mangalicakaraj lecsómártással, sült paprikával
A hús
600 g kicsontozott rövidkaraj,
15 cl olívaolaj vagy más zsiradék
só
A húst hosszában kettőbe vagy négyfelé vágjuk, enyhén sózzuk. Egyesével vákuumzacskóba tesszük, zacskónként hozzáadunk 2 ek olajat és vákuumozzuk. 60°C-os vízfürdőben 20-30 percig készítjük. Szükség esetén lehűtjük, felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk.
Háztartási körülmények közt, ahol nincs vákuumgép, folpackba tekerjük, a két végét visszahajtjuk, esetleg meg is kötözzük. 60-70°C-ra melegített vízbe tesszük, ezzel együtt 80°C-os sütőbe.
A lecsómártás
200 g chorizo (vagy gyulai és/vagy békéscsabai kolbász) vastagabb szeletekre vágva
20 g zsiradék (pecsenyezsír, libazsír, olívaolaj)
2 db salottahagyma negyedelve
2 gerezd fokhagyma héjában zúzva
2 húsos piros paprika (kaliforniai, kápia, pritamin)
10 g fűszerpaprika
400 g érett paradicsom
só
5-10 cl alaplé (vagy víz) csipetnyi cukor
A kolbászt a zsiradékon pirítjuk (1-2 perc), hozzáadjuk a hagymát, fokhagymát, kevés sót, majd az alaplevet (vagy vizet). Papírfedővel lefedve pároljuk, közben néhányszor megkeverjük, szükség esetén még folyadékot adunk hozzá (10-15 perc). A hagymának nem szabad megégnie.
A paradicsom csumarészét kivágjuk, a húsát kis kockára vágjuk. Hozzáadjuk a kolbász-hagymakeverékhez, kis lángon párologtatva sűrítjük (40-50 perc). Finom tölcsérszűrőn áttörjük, alaposan kinyomkodjuk.
A sült paprika
2 piros paprika
2 sárga vagy zöld paprika
olívaolaj
2-3 szál kakukkfű
2 gerezd fokhagyma, szeletre vágva
1 csípős fűszerpaprika egészben
A sült paprikát több módon is készíthetjük.
A/ a paprikák végeit levágjuk, negyedeljük, magházat-ereket eltávolítjuk. Vékonyan bekenjük olajjal, szalamanderben vagy grillen addig sütjük, míg a héja meg nem feketedik. Nedves ronggyal letakarjuk (10 perc), héját lehúzzuk.
B/ tepsiben a paprikát meglocsoljuk kevés olívaolajjal, enyhén sózzuk. 250°C-os sütőbe tesszük 10-15 percre. Hagyjuk kihűlni, héját lehúzzuk.
C/ a paprikákat rácsra téve nyílt lángon vagy konyhai lángszóróval sütjük egészben vagy darabolva, míg a héja meg nem feketedik. Nedves ruhával letakarjuk vagy nejlonzacskóba tesszük.
A fenti megoldásokkal a paprika különböző szinten készül el. Ha a húsa még feszes, akkor lábosban olajat langyosítunk, a paprikadarabokat a fokhagymával, kakukkfűvel lassan, kis lángon konfitáljuk a kívánt fokozatig (5-10 perc).
Az elkészített paprikát a garnírunghoz 3 cm-es rombuszokra, vagy kockákra vágjuk. A leeső részeket kis kockára vágva a lecsómártáshoz adjuk.
Befejezés, tálalás
A húst elkészítés után kivesszük a zacskóból, nagy lángon körbesütjük. Szeletekre vágjuk, tányérra helyezzük. Mellétesszük a sült paprikát, rákanalazzuk a mártást. Ha a húst a hűtőből vesszük elő, előbb 50°C-os vízfürdőben regeneráljuk (10 perc), ezután sütjük körbe. Ha van idő, langyos sütőben még pihenni hagyjuk, majd tálalás előtt még egyszer rápirítunk, folyamatosan locsolgatva (vaj, fokhagyma, kakukkfű).
Megjegyzés
Ha a paradicsom nem csúcsszezonból való, akkor használjunk konfitált paradicsomot (melynek íze sokkal koncentráltabb) vagy jó minőségű dobozos hámozott paradicsomot. Használhatunk saját készítésű paradicsomeszenciát is.
Szeretettel várjuk a még versenyben lévő szakácsokat és az amatőr versenyzőket is - ez az utolsó előtti forduló ...
A pályázatokat (recept és technológia, esetleg fotó) szokás szerint a gastronomia@enternet.hu címre kérjük, aktuális címmel, telefonszámmal, e-mail címmel.
A CZIFRAY NEGYEDIK FORDULÓJA
A TÉMÁK
1./ Édes vízi hal vörös- vagy fehérboros hallevesben avagy "názsban" (tálalás híg raguban vagy levesszerűen)
Lehet egy vagy többféle halat használni, de egy halat mindenképpen a helyszínen kell filézni. A többi filézve hozható.
A versenyző már elkészítve hozhat magával
- két különböző alaplevet (p: hal és rák, hal és szárnyas, stb)
- egy borkoncentrátumot (harmadára sűrített bor)
A levest a helyszínen kell befejezni (derítés, sűrítés, stb.)
2./ Kolbász a polgári konyhán
A kolbász készülhet bélben vagy sertéshálóban, akár leveles vagy más tésztában vagy töltés nélkül is ("natúr"). A zsűri finomított vagy egyéni megoldásokra számít, ami tágítja a horizontot.
A helyszínen rendelkezésre áll három kolbásztöltő és bél.
A versenyző előre elkészítve hozhat magával
- egy alaplevet
A személyről személyre változó alapanyagokat - mint eddig is - a versenyzők hozzák magukkal.
MENNYISÉG / IDŐ
Mindkét ételt 4-4 adagban kell elkészíteni. A halat két óra alatt kell elkészíteni, majd tálalni. Ezután még közel egy óra áll rendelkezésre a kolbász befejezésére és tálalására. (Tehát a 8 órakor kezdő versenyző 10-kor tálalja a halat, majd 11 után tálalja a kolbászt.)
RÉSZLETEK
1./ Édes vízi hal(ak) boros levesben avagy "názsban"
A bor lehet fő- vagy mellékszereplő is. Kérjük, a versenyzők indokolják meg a borválasztást.
Első írásos halászléemlékeink arra utalnak, hogy 150-160 éve a halászlé teljesen másként készült, mint ma.
Horváth József Elek kaposvári gimnáziumigazgató az akkori halászlevet így mutatja be úti leírásában, a Sas című folyóiratban,1832-ben a Sas folyóiratban (Dravezcky Balázs, Újabb történetek terített asztalokról és környékükről):
“…visszamenénk a szöllőhegybe egy szíves keszthelyi lakoshoz halászlére meghivatva. Ennek mi Vas vármegyében csak hírét hallánk, de azt a jóságot, melyeket ez a szájjal éreztet, nem is képzelheted; pedig mi együgyű annak készítése! Öszveszednek tudniillik mindennemű halat, s annál jobb, minél többnemű kevertetik össze, ezeket darabokra metélvén, bográcsba rakják s megsózván, egy egész paprikát s fél marok magyar vörös hagymát közibe hintenek, s ekképpen a bográcsba befojtván tulajdon gőzében párolják. Annak utána egy kis sárgás rántást csinálnak, mellyet vízzel kevert vörös borral – melybe ismét petrezselmet és kakukkfüvet hánynak –, felöntik s egyszer felforrni engedvén, kitálalják. Valamint igen egyszerű ennek készítése, úgy íze felséges.”
A Czifray- ban a “Halász-hal, vagy kevert hal-étel” receptje az 1840-es kiadásban (284.o.) rendkívül hasonlít a fenntihez:
“Evégre különféle nemű halakat végy, úgynevezett csukát, pontyot, kecsegét, czompót, fogast és harcsát, tisztítsd meg mind ‘s hagyd fél óráig sóban állani: azután vágd el darabokra, csinálj egy kis sárgás rántást. Tégy bele egy fej közepén ketté vágott veres hagymát, töltsd föl fele veres borral, fele vízzel, adj hozzzá zöld petreselymet, egy paprikát, metélő hagymát, egy kis kakukkfüvet, czitrom héjat és új fűszert, főzd el jól a’ mártást, tedd bele a halat, ‘s főzd meg benne lassan; megfőzvén tedd tálra, szűrd reá a’ jól megfőtt mártást, ‘ s rakd meg a ‘ tál’ szélét három szegletre metélt sült semlyékkel.”
Mint fentiekből kitűnik a szerző már egy koncentrált lébe teszi a halat ("főzd el jól a’ mártást, tedd bele a halat...")
Kérjük a versenyzőket, hogy a vaj és a tejszín használatát szorítsák a lehetséges minimumra.
Magyar halnak nevezi (ponty magyarosan) Czifray azt (306. oldal), mikor a pontyot almával, halikrával, borsólévvel, borral kevés cukorral, gyömbérrel, szerecsendióval citromhéjjal és zsemlyének összemetélt bélével sűrítve készíti.
Nage
Száraz fehérborral, zöldségekkel, ízesítőcsokorral, fűszerekkel készülő könnyű főzet. Más szóval olyan court-bouillon (= zöldséges, boros aromatizált lé), amelyben hal vagy rákféle „készre húzással” elkészül. Ha végül a halat vagy rákot ebben a levesben tálaljuk a vele készült zöldségekkel, akkor a végeredményt úgy hívják, „à la nage”, amit magyarul mondhatunk úgy is, hogy „názsban” (kb.: „könnyű főzőlében, zöldségekkel”).
A názsban eredetileg nincsen sem tejszín, sem vaj. A modern názsokhoz - hogy a lé kicsit testesebb legyen s az íz kerekebb - nagyon kevés tejszínt vagy vajat is adnak, de nem feltétlenül.
2./ Grillezett vagy főzött kolbász a polgári konyhán. Saját készítésű kolbász (mely a helyszínen készítendő) tetszőleges előételbe vagy első főfogásba beépítve (ötfogásos menüben gondolva)
Fontos szempontok: harmonikus fűszerezés, jó állag, szaftosság.
A hazai kolbászkultúra - ha finoman fogalmazunk - elszegényesedett. Alig van olyan kolbász, mely alapanyag és technológia szempontjából "a helyén lenne".
Ajánlott olvasmány : Czifray, ahol, rák, agyvelő, kappan, vér és csuka, májas, víza és nagyon sok más egyéb szolgál kolbásztölteléknek, összesen 33 variációban. (1840-es kiadás, 325-335.o.)
Hagyjuk magunkat inspirálni...
Stefan Wiesner Michelin-csillagos szakács néhány ötlete:
- véres hurka feketecsokoládéval és olajbogyóval, tejszínnel, fahéjjal
- pontymortadella
- nyúlkolbász fokhagymával és csilivel
- szarvaskolbász édes és csípős paprikával, almaecettel, oreganóval, fahéjjal, szegfűszeggel
Az ősi alapképlet szerint minden tíz deka liszthez egy tojást adunk (esetleg némi olívaolajat is). Összegyúrjuk, pihentetjük, kinyújtjuk, formára vágjuk, megfőzzük. A frissen készült, kézzel nyújtott, meg sem száradt tojásos tészta semmivel sem összehasonlítható.
Egyes szakácsok azt a megoldást választják, hogy 1 egész tojást 3-4 tojássárgájával helyettesítenek. Piemontban például fél kg liszthez 20 tojást ütnek fel, és kizárólag a sárgáját használják hozzá (piemonti tajarin).
Számos szakács pedig nem egy, hanem több fajta lisztet használ.
Alain Ducasse egyik variációja:
fél kg sima liszt
4 tojás
5 tojássárgája
15 gramm korpa
Más szakácsok a sima lisztet gyakran grízes durumbúzaliszttel keverik (amit az olaszok semolinának neveznek):
Guy Martin 1:1 arányban, Cornelia Poletto 1:2 arányban keveri ezt a két fajtát.
Patrick Jaros (Witzigmann-tanítvány) receptje raviolitésztához
Miután meggyúrtuk, mindig hagyjuk állni legalább egy órát.
Összetétel
Alapvetően tehát két fő fajta létezik. Az egyik sima liszttel, a másik liszt és grízes durumliszt (vagy durumbúzadara) keverékével készül. Melyhez tojás és/vagy tojássárgája vegyül, meglehetősen egyéni arányokban.
Olaszországban a tojásos tésztákhoz alapvetően duplanullás lisztet használnak. Ez egy mészfehérségű, púderszerű, alacsony keményítőtartalmú liszt, amitől a tészta selymes lesz és jó tartású.
A simalisztből és egész tojásból készülő tészta mindig neutrálisabb és feszesebb. Ha grízes durumlisztet és/vagy kevés olívaolajat is adunk hozzá, ez módosít az ízen és az állagon is, az egyéni kísérletek tere tág. A tésztába olaj helyett keverhetünk kevés olvasztott vajat is, ettől selymesebb lesz és dúsabb ízű.
Ősi avantgárd
Madridban, a 2007-es avantgárd szakácskonferencián egy Párizsból érkezett marokkói szakácsnő és egy olasz szakács lelkes ovációt kapott.
A marokkói asszony átütőpapír-vékonyságú briktésztát készített évezredes hagyomány szerint, rendkívüli ügysséggel. Az olasz pedig tojásos tésztát nyújtott, és mindketten több mint látványosan demonstrálták, hogy a „kézi tészta” minősége nem említhető egy napon a legjobb gépi tésztával sem. Az igazi tésztanyújtásnak ugyanis semmi köze az egyszeri „tésztavékonyításhoz”, amit a gép végez a hengerek közötti puszta préseléssel.
Gyúrás
A tésztához lisztből dombot halmozunk a deszkára (vagy keverőtálba), a közepébe mélyedést csinálunk, ebbe ütjük a tojásokat. A tojásra kevés lisztet hintünk, először villával keverjük, míg már nem folyékony az állaga.
Ezután lisztezett felületen lisztes kézzel összedolgozzuk a tésztát, míg homogén nem lesz. Mossunk kezet, töröljük meg, és hüvelykujjunkat mélyesszük bele: ha már nem tapad rá semmi, akkor kezdődik a tulajdonképpeni gyúrás. Ehhez balkézzel megfogjuk a tésztát, jobb tenyerünk alsó, húsos részével elnyomjuk magunktól, majd összehajtjuk. 90 fokkal mindig elfordítva a műveletet – 8-10 percen át ismételgetjük, néha a tésztát odacsapkodva az asztalhoz. (Aki balkezes, értelemszerűen fordítva végzi.)
Gyúrás után folpakba csomagolva legalább egy órát hűtőszekrényben pihentetjük, ezután jön a nyújtás. A kézi nyújtású tészta elasztikusabb és a színe is sötétebb (ugyanazon hozzávalókból), a felszíne megfőzve finoman rovátkolt lesz, ettől majd valósággal magába issza a sugót (szószt), az étel jóval szaftosabb lesz, lágyabbnak hat.
Ami a gyúrást illeti, az utóbbi időkben éttermi konyhákon megjelent egy igen jó eredményt hozó eljárás. Az épp csak meggyúrt tésztát (elég a robotgép dagasztófeltétjével addig gyúrni, míg el nem válik az edény falától) vákuumzacskóba csomagolják, feszesre vákuumozzák, éjszakára hűtőszekrénybe teszik. A vákuum alatt kipréselődik a levegő, a nedvesség pedig egyenletesen eloszlik. A végeredmény egy meglepően selymes tészta, ami raviolihoz, metélthez, lasagnéhoz, tagliolinihez, de ugyanúgy csuszához, derelyéhez és gyufatésztához vagy lúdgégetésztához is jó.
Egy méter hosszú, vékony sodrófa kell hozzá. Ezzel lisztezett munkafelületen két irányban kissé ellapítjuk a tésztát (kvázi lepényszerűre), majd elkezdjük vékonyítani a sodrófával.
Mikor már vékonyabb, a fára feltekerünk egy keveset a tőlünk távol eső végéből. A felénk eső végét a másik kezünkkel megfogjuk, s a tésztát a fával magunktól eltoljuk, ezzel hosszanti irányba nyújtjuk. Mindig kicsit több tésztát tekerünk a rúdra, és minden egyes alkalommal kis mozdulatokkal nyújtjuk magunktól elfelé. Mikor a végére értünk, a rúdra teljesen feltekert tésztát 90 fokkal elfordítjuk - úgy, hogy a rúd vége felénk mutasson -, letekerjük róla a tésztát, majd így is megismételjük a fenti nyújtási műveletet.
Ezután következik a "széltében" nyújtás. Ehhez körülbelül tíz centit tekerünk fel a tésztából, s két nyitott tenyerünkkel többször középtől kifelé simítjuk a fán. Aztán megint egy darab tésztát feltekerünk a rúdra, és megint szétfelé simítjuk középtől. A rúd széléről a közepére mindig a levegőben emeljük vissza a kezünket. Egyszerre egy helyen sose nyugodjon a kezünk 2-3 másodpercnél tovább.
Míg tehát a gép egyenletesen préselve vékonyítja a tésztát két henger között, addig a kézi nyújtással hosszában és széltében nyújtjuk-tágítjuk a tésztát felváltva. Ettől a tészta belső szerkezete is más lesz.
Ügyelni kell arra, hogy a tészta ne melegedjen fel a kezünktől: „gyors és könnyű kézzel” kell dolgozni. A kézi nyújtás kiveszőfélben lévő kézműves munka, már a csúcsgasztronómiában is elterjedt a gépi nyújtás - erre vonatkozóan az olasz gépek használati utasítása korrekt leírást ad.
A régi bölcsesség szerint akkor jó a már kinyújtott tészta, ha elég áttetsző, és átlátszik rajta a mögé tett bal kezünk. De ennél azért lehet vastagabb is, ha azt akarjuk, hogy a tészta íze jobban érvényesüljön.
Ha derelyének készül, akkor azonnal széles csíkra vágjuk és tölteni kezdjük. Ha metéltnek szánjuk, akkor a kinyújtott tésztát kicsit szárítjuk. Ehhez tiszta ruhára terítjük - úgy, hogy a tészta egy része lógjon le az asztalról. Száradás közben forgatjuk. Hamar megszárad, ilyenkor a felülete kicsit "bőrösebb" lesz.
Főzés
Forrásban lévő sós vízbe tesszük. A sima tészta (metéltfélék stb) lobogva forró vízbe tesszük, s mire a víz újra felforr, már kész is. Ez nem több, mint két perc. A töltött tésztákat azonban óvatosan, lapáttal tesszük be, és gyöngyöző forrással készítjük, 3-4 percig.
A víz legyen mindig bőséges (10 dkg tésztára 1 liter víz), a só alapjáratban 10g/liter, ámbár a tojásos tészta kevesebb sót igényel, mert több vizet szív magába.
Valamivel puhábbra is főzzük, mint a tojás nélkülit. Akkor jó, ha kettévágva a tészta keresztmetszete egynemű, egyöntetűen „üveges”. Ha a mag és a külső héj különbözik színben-állagban, akkor fövetlen-kellemetlen lesz az összbenyomás. Ha túlfőzzük, akkor túl sok vizet vesz fel, s ettől egységesen löttyedt, kilúgozott-vizenyős lesz.
A tésztát ezért főzés közben folyamatosan ellenőrizzük, mindig egyénileg kell eldönteni, mikor kész. A szárított tojásos tészták csomagján feltűntetett főzési idő is csak hozzávetőleges. A töltött tésztáknál különösen fontos, hogy miután betesszük a vízbe, minél hamarább újra forrjon a víz. Közben óvatosan kevergessük, ezzel megelőzzük azt, hogy szétpattanjon a tészta, s a töltelék kijöjjön belőle. Néhány olasz szakács - hogy a derelyék szétpattanását magakadályozza - röviden mélyhűti kifőzés előtt.
Végül egy krumplis tésztavariáció:
Derelye lilahagyma-pürével töltve
A tészta
800 gr lisztes krumpli
200 gr rétesliszt
4 tojás sárgája
80 gr maizéna és kevés olvasztott vaj (ettől rugalmasabb, selymesebb lesz a tészta)
só, bors, szerecsendió
A kézzel nyújtott tésztát töltés előtt kicsit beecseteljük vízzel.
A töltelék
A hosszanti csíkra vágott lilahagymát borral, borecettel, alaplével, vagy ezek keverékével öntjük fel. Kevés sót és cukrot adunk hozzá, majd kis lángon sziruposra redukáljuk. Csurranásnyi portói bort adunk hozzá, és simára turmixoljuk.
A salzbugi Ikarusban egy ízben fehérrépa-raguval tálalták.
Kockára vágott fehérrépát vajon párolunk, fehérborral felöntjük, a bort elpárologtatjuk. Felöntjük világos alaplével, 1-2 evőkanálnyira sűrítjük. A műveletet még kétszer megismételjük.
Részlet Guy Martin könyvének előszavából:
„A pasta egyszerűnek és közönségesen tűnik, mégis olyan műfaj, amely a végtelenség kapuját nyitja meg a szakács előtt. A tészta lehet egyszerű egy-két hozzávalóval, és lehet összetett, anélkül ugyanakkor, hogy túlbonyolítanánk. Terjedhet az előételtől a desszertig, lehet megfontolt és improvizált. Nehéz lenne olyat mondani, amit egy tészta nem tud….”
Ajánlott olvasmányok:
Christoph Neidhardt, Die Nudel
Marcella Hazan, Die klassische italienische Küche
Christophe Moret-Francesco Berardinelli, Le livre des pâtes
Czifray 2010 oesz.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum.
A Czifray-versenykurzus időpontja: 2010. október 17. vasárnap reggel 8 óra
Helyszín: Gundel Károly Vendáglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
1097 Budapest, IX. Ecseri út 5-7.
Kérjük szépen, hogy a versenyzők a pályázatukat 2010. október 1-ig küldjék el a gastronomia@enternet.hu címre A résztvevők (abc-sorrendben): Danó Zoltán Fodor Sándor Forster Zoltán Galgóczi Gábor Győrffy Árpád Horváth Szilveszter Jászai Tibor Lipher Tamás Molnár Gábor Moórné Somogyi Veronika Nagy Zsolt Rethling György Sára Zsuzsanna Széll Tamás
A pályázat szokás szerint tartalmazzon részletes technológiai leírást, szerepeljen még a fájl elején: név, e-mail, telefonszám
AMATŐRVERSENYZŐK FIGYELMÉBE:
Kérjük, küldjék be az amatőrök is a pályázataikat az új témára: a legjobbaknak a kitűzött versenynapon délután lesz lehetőségük a főzésre. FONTOS:
Az amatőrversenyzők legyenek szívesek
Mautner Zsófiának küldeni a pályázatokat: chiliesvanilia@gmail.com