Közismert hídjain, palazzóin, gondoláin kívül azért is megragadó a hely, mert bármikor elroboghat mellettünk széttárt karral, vigyorogva Signor Belmondo a szárnyashajóján. És bármely balkonról ránk meredhet a kicsit mindig gyanús John Malkovich, a tetők fölött akár az ifjú Heath Ledger is átsuhanhat a színen, amint egy betoppanó férj elől menekül a Casanova-jégeralsójában. Közben halkan szól Mahler, mert a Lidón épp meghalt egy író.

Velencében azért nők is megfordulnak.

A legszebbek a filmfesztivál alkalmával, vörös szőnyegen tekinthetők meg. Ilyenkor nem érdemes kocsival közelíteni a város felé, mert az autópályán elképesztő sorok torlódnak fel a fizetőkapunál.

A karnevál a másik időpont, amikor gyorsul a lagúnaváros süllyedése. Ha mégis úgy döntünk, hogy kocsival érkezünk, a legjobb a város-környéki kempingek valamelyikében leállítani az autót, ott bungalót vagy lakókocsit bérelni éjszakára, és buszra ülni. A busz 15-20 perc alatt bevisz az óvárosba, így akár pezsgőt is ihatunk, mikor frissen és fitten a fedélzetre lépünk.


   
Titanic-effektus 

A Velencei-lagúna szigetein emberemlékezet óta éltek halászemberek, de a mai értelemben vett képződmény a Római Birodalom hanyatlása és bukása során, népvándorlók hatására kezdett benépesülni.



A vad behatolók elől sokan menekültek ki a partvidék mocsaras területeire, ahol kiválóan kiismerték magukat – ellentétben az ellenséggel. (A történet távolról hasonlít a mohácsi sokácok legendájára, akik állítólag a török elől rejtőztek el az ártérben, hogy az éj leple alól busóként bukkanjanak elő a hangoskereplőkkel.)



Velence óvárosa több tucatnyi szigetből áll. Ez a világ legnagyobb facölöpös építményrendszere – érdekfeszítő építészeti forrásmunkák szólnak róla –, mely rendszer süllyed ugyan, de a zenekar még jól bírja magát, és a koszt is kiváló.

Osteriák, trattoriák, turisták



A Michelin-csillagos Da Fioréba nem azért kell jó előre helyet foglalni, mert nagy a forgalma, hanem azért, hogy megszerezzük azt a bizonyos asztalt, a kétszemélyes-gyertyafényes teraszon. Itt főként friss és igen jó minőségű halakat és rákokat tálalnak, miközben a vendég a víz fölött lebeg, zölden leomló virágok közt. Ez az asztal még velencei viszonylatban is különleges. Nem olcsó, de megéri a pénzét.



Mara Martin séfasszony konyhája klasszikus és nemesen egyszerű. Tart például “sardee in saort”, ami az egyik leghíresebb és legegyszerűbb velencei étel. Szinte minden vendéglőben tartják. A különbség főként az alapanyagban mutatkozik meg.
Dafiore sardinien.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum.

"Sardee in saor" a Da Fioréban
(Fotó: az étterem honlapja)

Négy fej karikára vágott fehér héjú hagymát párolunk fél csésze olívaolajon, közepesnél kisebb lángon, lefedve. Kevés sót, borsot adunk hozzá, gyakran mozgatjuk. Mikor kezd nagyon enyhe színt kapni, hozzáöntünk negyed csésze fehérborecetet, és további tíz percig a tüzön hagyjuk, immár fedetlenül, hogy sűrűsödjön. (A hagyma legyen lágy, de tartsa még meg a konzisztenciáját, és semmiképp ne barnuljon meg.) Végül hozzákeverünk enyhén pirított fenyőmagot és fehérborba áztatott mazsolát, ezzel még egy percig sűrítjük.

Közben a tisztított, enyhén sózott szardíniát a feje nélkül lisztbe hempergetjük, bő olajban kisütjük, leitatjuk. Üvegtálba teszünk egy réteg halat, erre egy réteg savanyú-édes hagymát, erre ismét halat, végül hagymával fedjük le. Mikor kihűlt, legalább két napra hűtőbe tesszük, szobahőmérsékleten tálaljuk.

Ugyanez az étel készül szkámpival is, kísérletezhetünk törpeharcsával vagy ponttyal.
 

 

Innen továbbsétálva a színes-szélesvásznú Velencén felnőtt utazót érheti némi csalódás, mikor fehér kalapos urak és napernyős hölgyek helyett csúcsforgalommal szembesül a vaporettón és hobbifotósok tömegével a San Marco előtt.

(Fotó: Molnár Liza)

Ilyenkor értjük meg legjobban a helyieket, akiknek egyszerre nehéz és könnyű az életük: igaz, hogy minden második velencei lakos a turistákból él, viszont évente legalább egy centit süllyed és omlik a lakása. Ráadásul hosszú utakat kell megtennie a legegyszerűbb beszerzésekhez: kevés a piac, és főként a praktikus üzlet, annál több a szuvenír shop, a pizzasütő, az esztrádzenekaros nagymuris lokál (San Marco mellett) és országos átlagon felüli számban van karneváli maszkárus is. Velence mindezzel együtt rugalmas hely, nem kötelező a turistaárammal mozogni. 



Kulinária turistaszegényebb övezetekben


Ha csak néhány falatra vágyuk, ott van az Osteria al Diavolo L’Aquasanta, ami leginkább egy egyszerű talponállóra hasonlít.

Odabent masszív pultot támaszthatunk szerény lámpafénynél, de a bejárat előtti sikátorszakaszon is megkóstolhatjuk a kis adag borjúpacalt (friss és ruganyos, kockára vágják, gyümölcsösebb fajta olívaolajjal ízesítik), vagy

a roston sült szépiát (ehhez sem kell több, mint egy csurranás olaj), a szaftos tőkehalfalatokat, a frissen sült ropogós arancinit (frittírozott parmezános, húsos rizsgombóc).



Az étlap műfaját tekintve a spanyol tapasbáréhoz hasonlítható, az ár-értékarány kiemelkedően jó, a helyi törzsközönség önfeledt hangulatú.

Komolyabb étkezésre ajánlott a Michelin Bib Gourmand címét viselő (= tisztes konyha kedvező áron) Trattoria alla Madonna. Hangulatát tekintve családi vállalkozásnak tűnik, de méreteiből ítélve nagy lehet a család.

A hátsó teremben eleve hat férfi családtag tisztítja nagy asztalnál a friss aprórákot: a koktélráknál alig nagyobb, de igen szaftos-feszes húsú fajta. Lehet kérni natúr (párolva, citrommal és olívaolajjal), vagy vékony bundában kisütve, tintahalkarikával vegyesen.



A hely rendkívül egyszerű, a sok egymás mellé tett asztalnál elég sűrűn ülnek a vendégek, akárcsak egy bisztróban. És annak ellenére, hogy nagy a beltér, a hangulat oldott és laza.


Az előtérben a friss halfélék, rákok, homárok, különböző kagylók és házi sütemények több nagy látvány-hűtőpultban tekinthetők meg.



A tucatnyi hal és a még egyszer annyi tenger gyümölcse meggyőzően friss, bármire rá lehet mutatni, hogy ebből kérnénk.



Egyszerű, “kisvendéglő” vágású hely, ahol mégis több terem között lehet választani.
Megbízhatóak halleveseik, kimondottan krémesek a rizottóik, háznál készülnek a tészták. 



A menü folyamatosan változik, kiemelkedően “házias” a sütemény- és desszertkínálat (nem a látványra, hanem a frissességre és az egyszerűségre helyezik a hangsúlyt).



A negyven rabló



A tömegek csapásvonalától még távolabb esik, és kimondottan festői a 40 Ladroni vagyis a Negyven Rabló környezete. (A hely egyébként arról is nevezetes, hogy egy másik Bib Gourmand étterem, a L’Anice Stellato szomszédja, mely utóbbi kicsi és felkapott, ezért meglehetősen nehéz bejutni).

A Negyven Rablóban klasszikus ételeket kínálnak parti asztaloknál:

Kicsit vastagra vágott, de jó ízű  tonhalcarpacciót...



hagymás marinált halat, vagyis a klasszikus saor rokonát...




Tintás-kagylós spagettit, ami nagy adag, mégsem tűnik laktatónak...




Friss fokhagymás-petrezselymes polipot, különféle egyszerű kagylótálakat, koktélrákos lágy polentát...

A polenta igen gyakori a velencei tányérokon. Készülhet krémes állagúra – ha például csigaragut, vagy lencsés galambot adnak hozzá –, jóval keményebbre főzik, majd tepsiben készítik el, végül kockára vágva, roston csíkosra és füstös ízűre sütik, ha grillezett ételhez vagy tőkehalhoz szánják. (Általánosságban minél szaftosabb a főelem, annál lágyabb a polenta.)

 

(Itt a hagyma alatt tőkehal van, az étel egy sarki borozóban kapható)

A Negyven Rabló asztalaitól mindkét irányban megnyugtató a kilátás: a látványtérben egyszerre van kanális, híd és naplemente, viszont szinte semmi turista, és a csónakforgalom is minimális.



Az utolsó grappa Velencében

Mivel az ember ezeken az ínyenc szigeteken óhatatlanul túleszi magát, még éjfél előtt érdemes elfogyasztani a dizsesztívet. Lehetőleg egy jobb fajta grappát, lehetőleg csak egyet.

Hazafelé induláskor ugyanis kiderül, hogy Velence több tucat szigete sokkal inkább több ezerre tehető, ami ráadásul tele van megszólalásig hasonló hidakkal és alattomos zsákutcákkal, sőt, zsákterekkel. Amiről néhány órája azt hittük, hogy elég követni a tömeget meg a sarkokra szerelt nyilakat, ott most besötétedett. A kedves vendég, ha nem vigyáz, hamarosan úgy futkos, mint egér a labirintusdobozban. És az idő szorít, mert fél egykor indul az utolsó busz, amit érdemes elérni. Különben csak a taxi marad.
 

Osteria Da Fiore
Calle del Scaleter, Venice, Italy
041-721-308
info@dafiore.net
www.dafiore.net

Ristorante Alla Madonna (bib gourmand)
Calle della Madonna San Polo 594
30124 Venezia (Veneto), Italy
Tel: +39 041 5223824
www.ristoranteallamadonna.com


Osteria al Diavolo L’Aquasanta
Calle della Madonna (a Rialto közelében)
Tel: +39 041 2770307


40 Ladroni
Fondamenta de la Sensa / Ponte de la Malvasia
Centro Storico fondamenta de la Sensa No. 3253
+39 041715736

Camping della Serenissima
30030 Oriago, Venezia
www.campingserenissima.com


Camping Village Jolly
Via Giuseppe De Marchi, 7
30175 Marghera (Venice) Venezia, Italy
041 920312

Velence lagunák katedr 0340.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum.





L’Anice Stellato (bib gourmand)
Fondamenta de la Sensa,
Cannaregio, 3272, tel. 041720744