1588. szeptember 9-én történt, hogy Sir Thomas Cavendish, a nagy angol utazó a Fülöp-szigetekről Londonba érkezvén magával hozta a csillagánizst (Illicium verum). Ezután még soká tartott, míg a kínai és vietnámi konyha ismertté vált Európában, de a csillagánizst egyre többet használták lekvárok, szirupok ízesítésére és az ánizsmagból (Pimpinella anisum) desztillált drágább ánizsolaj helyettesítésére. A 17. században egyre inkább elterjedt Európában, a cári udvarban főként teát ízesítettek vele. 

Az örökzöld fa ma elsősorban Kína déli területein, Vietnámban, Japánban, Hátsó-Indiában, a Fülöp-szigeteken és Jamaikán terem. A kínai konyhának ugyanolyan fontos és állandó szereplője, mint például a gyömbér. Fája akár száz évig is elél. Termése éréskor nyolcfelé nyílik, s olyan, mint egy fényes mahagónifából készült nyolcágú csillag. Ebben ülnek a magok, melyek egyébként jóval enyhébb ízűek, mint maga a burok. Fűszerezéshez az egészet használjuk, legfeljebb kettőbe-háromba törve, de sosem zúzzuk szét. Tálalás előtt kivesszük az ételből, mártásból, pácból, tehát magát a fűszert nem fogyasztjuk el.

Csillagánizs vásárláskor ügyeljünk ara, hogy a darabok épek legyenek, ne töredezettek. Légmenetesen zárt edényben tároljuk, sötét és száraz helyen. Így hónapokon át megőrzi az aromáját. Van egyébként egy kivétel, amikor megőröljük a csillagánizst: a kínai ötfűszerkeverék.

Ötfűszerkeverék

40 db szecsuáni bors
2 db 5 cm hosszú fahéj
1,5 evőkanál édeskömény-mag
12 db szekfűszeg
2 db csillagánizs

A kínaiak már nagyon régen rájöttek arra, amire az európai ember csak a legutóbbi időkben: a csillagánizs és a hagyma együttesen előnyére szolgál minden húsételnek. Heston Blumenthal, a három-csillagos brit szakács ezt a kombinációt használja bolognai mártásába is. Úgy véli, hogy az eredeti receptet nem gyengíti a fokhagyma hozzáadása, még ha a bolognaiak szentségsértésnek is tarthatják. Szabadon választható hozzá a csirkemáj és a tejszín, de ami a legfontosabb, az mégis a csillagánizs a hagyma mellé. Hogy miért? „Mert a csillagánizs a hagymával párosítva természetes ízfokozóként hat a húsra – anélkül, hogy az ételből kiéreznénk az ánizs ízét” – mondja Heston.

Ánizsfűszeres tojás

Tizenkét tojást forrásba lévő vízbe teszünk, 8-9 percig főzzük, mely idő alatt eleinte forgatjuk a tojásokat, hogy a sárgájuk középen maradjon. Ha kész, hideg víz alá tartjuk, s egyenletesen megroppantjuk a héját. (Például úgy, hogy kemény deszkára nyomva meggörgetjük.)

Anizsos tojas szójában.jpgEzzel a képpel sajnos nem rendelkezik az archívum.Ezután lábosba helyezzük őket, felöntjük vízzel, hozzáadunk egy kávéskanál sót, 2 kávéskanál világos szójaszószt, 3-4 négy egész ánizsmagot, 3-4 evőkanál jó minőségű fekete teát. Felforraljuk, majd nagyon kislángon 40-45 percig készítjük, inkább csak áztatjuk.

A tojást a folyadékban hagyjuk kihűlni. Minél tovább ázik benne, annál erősebb lesz az íze.

Tálalás előtt a tojást meghámozzuk, egészben vagy félbevágva adjuk a tányérra, a sárgájával lefelé, hogy jobban érvényesüljön a márványos mintázat. Adhatunk hozzá például kevés szójaszószt.


Ánizslikőr

A leghíresebb ánizsos likőrök közé tartozik a görög ouzó, a török raki és a francia pastis. A spanyolok anisado néven nevezik az összes ánizslikőrjüket, melyek közt a legismertebb az anisette, a sambuca, a hierbas és a pacharán. Mindegyik jót tesz a vérkeringésnek és az emésztésnek.


0,5 l vodka (vagy törköly)
1 evőkanál ánizsmag szétzúzva

1 rúd fahéj (7 cm-es)
1 kezeletlen zöldcitrom
2 csillagánizs
12,5 dkg cukor
125 ml víz

Csavaros tetejű befőttes üvegbe tesszük a vodkát, a fahéjat és a szétzúzott ánizsmagot. 14 napig szobahőmérsékleten állni hagyjuk, majd leszűrjük, s üvegbe öntjük. Hozzáadjuk a zöld citrom vékonyan lehámozott héját és a csillagánizst. Felforraljuk a vizet, feloldjuk benne a cukrot. A már lehűlt oldatot belekeverjük az ízesített szeszbe. A lezárt üveget még egy-két napig állni hagyjuk. (Egyes receptek kevés szegfűszeget is javallnak.)